Interjú Pokorny Lia színművésszel
A nagyközönség a Beugró című produkcióban, a „Csillag születik” zsűrijében és a Mi kis falunk sorozatban ismerte meg. Közismert, közkedvelt színésznő, aki törekszik arra, hogy egészségesen éljen.
Sokáig türelmes, nehezen konfrontálódik, nagyon szeret nevetni és tud meghatódni akár előadás közben is, szereti, ha a környezetében jól érzik magukat az emberek, a „nemet mondással” dolga van… – hallhattuk nemrégiben egy interjúban. Mit tesz az egészségmegőrzés érdekében, mit tanul egy esetleges betegségből, szeret-e közismert lenni – ezekről beszélgettünk Pokorny Lia színművésszel.
Teljes neved Aurélia, Lia a beceneved… A színészi pálya kívánta, hogy ezen a rövidebb néven válj ismertté?
Igen, így volt… Amikor a Pinceszínházba jártam stúdiósként, mondták, hogy Pokorny Aurélia névvel nem lehetek színésznő, mert olyan hosszú és megjegyezhetetlen. Kiskorom óta eleve Lia vagyok, anyukám a nagy Lia én vagyok a kis Lia, így maradtam a Liánál, a gyerekkori becenévnél. Hivatalosan az Auréliát használom, de a színházi világban megengedett, hogy mindenki a választott nevével szerepeljen. A nevem érdekessége, hogy azért lettem Aurélia, mert apukám Aurél, és amikor anyukámmal megismerkedett, meglepve csodálkoztak rá egymás nevére, ugyanis anyukám meg Kornélia. Mondták milyen jó lenne, ha egy fiúk és egy lányuk születne: a lányt Auréliának fogják hívni, a fiút meg Kornélnak. És így is lett. Apukám nevét én örököltem. Anyukámét pedig az öcsém.
Hogyan választottad a színészi hivatást? Már gyerekként csábított a szereplés?
A színpad világa nem csábíthatott, mert sokat költöztünk, vidéken laktunk, valójában nagyon kevésszer jutottunk el színházba, így nem tudtam, mi az a színházi világ. A szereplés sem volt tudatos kiskoromban, inkább azt mondanám, hogy az óvodában sok kisgyerekkel ellentétben, nekem nem okozott gondot az ünnepségeken való szereplés. Míg más gyerekek sírva szaladtak a szüleikhez, én meg lubickoltam benne. De nem is ez vonzott, hanem inkább annak volt nagyobb jelentősége, ahogy kisgyerekkoromban hatottak rám a mesekazetták színészei, akik a meséket oly’ elvarázsolóan tudták elmondani. Esténként anyukámék a diavetítéshez beraktak mesekazettákat, emlékszem az izgatott kik azok a varázslók, én is olyan szerettem volna lenni. Akkor sem az érdekelt, hogy miként lehet egy verset elmondani, hanem hogy miként lehet mesévé lényegülni.
A nagysikerű Beugró jelentős lépcső volt a pályádon. Szerinted is, Lia?
Hogyne, hatalmas! Egyszerűen megkerülhetetlen a televíziózás, olyan szempontból, hogy ismertté válni szinte csak úgy lehet, ha az ember képernyőn van. Egyébként nem is gondoltuk volna, hogy ez a műsor ennyire sikeres lesz. Játszottam már más színpadi előadásban, ahol improvizáltunk, de a Beugróban olyan hirtelen idő-, helyszín- és eseményváltásokkal kellett szembenézni, hogy azt gondoltam, ez nekem nem fog menni. Megdöbbentem, amikor Kapitány Iván a produkció producere felhívott, hogy szeretné, hogy szerepeljek benne. Jó – gondoltam -, ha valamiért ezt adta az élet, akkor dolgom van vele. Egyikünk se hitte volna, hogy négy szék, öt ember és egy csengő, ekkora hatással lesz a közönségre, az improvizáció, vagyis az itt és most élménye minden próba nélkül egy kerek egész előadást hoz létre a nézők és a mi szemünk láttára. Beszippantott, roppantul a hatása alá lehetett kerülni. Akkoriban négyünk közül talán a legkevésbé ismert én voltam, de azzal, hogy láttak képernyőn, színházi előadásokat is egyre többen jöttek el megnézni.
Az improvizálás műfaja testhezálló hozzád? Szeretsz az életben is rögtönözni?
Igen, szeretek, bár azért ott sok mindennek tétje van és engem is befolyásolnak az érzéseim, a környezetem. Mondhatom azt, hogy van bennem egy nagy adag rugalmasság, könnyedén belevágok akár egy teljesen új helyzetbe, új munkába, az ismeretlenbe, ahol sokszor nem tudjuk, mi lesz a következő pillanatban. Reagálok azonnal, nem ragaszkodom görcsösen az addig megszokotthoz.
A színházi szerep, a filmszerep, vagy a médiaszereplés vonzóbb? Közismertség szempontjából nyilván a filmezés, a televízió…
Tulajdonképpen a színházban érzem magam a legotthonosabban. Ezzel szemben a filmezés – mivel ritkábban adatik meg – az olyan mint egy nyaralás, ahol belevágunk egy nagy kalandba, aztán jól esik újra hazamenni. A Beugró számomra inkább egy színházi előadás volt, akkor is ha kamerák rögzítették és televízió sugározta, mert alapvetőn színpadon játszottunk, élő közönség előtt. A televíziózás olyan nekem mint egy extrém sport, sok ismeretlen tényezővel és izgalommal. Mindhárom nagyon fontos helyet foglal el az életemben, de a színház az, ahol leginkább tudok kommunikálni a nézővel. Minél intimebb a tér, kisebb a színpad, kevesebb a díszlet, annál inkább biztosabban leomlik az a fal és tudok a nézőkhöz szólni közvetlenül. Szeretem, ha interakcióba lehet keveredni a nézővel, és ezáltal személyesebben beszélni.
Hogyan kerültél annak idején a Csillag születik műsorba?
Nagyon nehéz időszaka volt az életemnek sok szempontból. Akkor jöttem el az Új Színháztól, sok fájdalmas veszteség ért akkoriban. Tényleg azt éreztem, nem tudom, merre tovább… Aztán egy szempillantás alatt az ember képes önmagáért tenni, fejest ugrani az ismeretlenbe. Ahogy ezt megléptem, jött is két felkérés, az egyik Puskás Tamástól, a Centrál Színház igazgatójától, a másik az RTL-ből, hogy elmennék-e a Csillag születik zsűri-castingjára. Végül engem választottak a műsorba, ami egy újabb lépés volt az országos ismertséghez vezető úton. Egyben egy határátlépés is volt megmérettetni magam egy új helyzetben. Távol állt tőlem, mégis nagyon tanulságos volt.
Színházban sokszor komoly, tragikus vagy komikai szerepeket is játszol, de a Liaison című estedben egy előadáson belül több női karakter bőrébe is bújsz . Melyik az igazi éned?
Nagyon sok mindenből vagyok összegyúrva. Az összes szerep, amit eljátszottam, az is csak egy kis szelet abból, ami vagyok. A Liaison sok női szereplőjéről se mondhatom, hogy mind én vagyok, de magamból is belegyúrtam mindegyikbe egy picit. Nagyon szeretek jó társaságban nevetni, beszélgetni, ugyanakkor otthon egyedül lenni, pihenni is ugyanolyan öröm. Szeretem az összes érzelmet megélni, sírni, nevetni, és fontosak azok az áldásos pillanatok, amikor nem történik semmi nagy dolog, de örülünk, hogy vagyunk, és érezhetjük, hogy jó a „most”-ban lenni. A pici, hétköznapi dolgok tudnak boldoggá tenni igazán. Reggel, amikor felkelek, örömmel gondozgatom a növényeimet, teázgatok, nézem az utcát és az embereket az ablakon keresztül. A színházban sokszor kell olyan szerepet játszani, ami nagyon távol áll tőlem. Ilyenkor eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne velem, ha én nem tudnék az életemben változni, változtatni – akár mint a szereplő a darabban. Egy ilyen karakter számomra és a néző számára is tanulságos. Szerencsés vagyok, hogy a színpadon ezeket ki tudom játszani magamból.
Olyan, mint egy önismereti tréning…
Igen, épp ezért kezdtem el drámapedagógiát is tanulni, mert érdekelt, hogy mennyire lehet játékokon keresztül civil embereknek megmutatni a színház gyógyító erejét. Zalaszentlőrincen Gönczi Dorkával, Varga Zsolttal (akik egyébként a Válótársas/Munkatársas című improvizációs előadásokat is jegyzik), valamint Ötvös Andrással csináltunk egy gasztro-kult fesztivált az elcsendesedés jegyében., ahol a közös kenyér- és rétessütés mellett a délutáni workshopokon nagyon sok önismereti játékot játszottunk. Sokszor már jobban izgat ez, mint a színházcsinálás, hogy hogyan tudom másoknak megmutatni az önfelfedezésnek ezt az útját.
Milyen a fogadtatás?
Nagyon felszabadítóak tudnak lenni ezek a játékok, mind a fesztiválon, mind az élményalapú csapatépítőkön is – amit Gönczi Dorkával tartunk. Elég tíz perc ahhoz, hogy a résztvevők önfeledten átadják magukat a különböző szituációknak. Ilyenkor a mélyre tapadt dolgok is felszakadnak, segítenek lelki-mentális dolgokon mielőbb túljutni, megnyugodni, elfogadóbbá válni.
Köztudott, hogy rengeteget költöztél, főleg gyerekkorodban. Hogyan élted meg akkoriban? Mondhatjuk ettől életigenlővé váltál?
Igen, az improvizációs készségemet például a sok költözködésnek köszönhetem. Apukám vendéglátós volt és tovább tudott állni, amikor valahol már nem érezte jól magát. A harmincadik hely után már nem számoltam, hogy országszerte hány helyen is laktunk. Megtanított nem ragaszkodni igazán semmihez, ha ezt mégis elfelejteném az élet segít, mert bőven van lehetőségem gyakorolni az elengedést. Viszont a fontos dolgokban megtaláltam a stabilitásomat, épp ezért a mostani otthonomhoz nagyon kötődöm, hogy igazi magánszféra maradjon, nem engedem be a nyilvánosságot.
Egészségesen élsz? Mit teszel az egészséged megőrzéséért?
Inkább azt mondom, törekszem rá. Ebben nagyon jó példa nekem anyukám, aki daganatos betegségen esett át, és én végignéztem hogyan képes odafigyelni, megtámogatni a gyógyulását, például szűrésekre járni és mindent elkövetni, ami lehetséges. Az elmúlt években sok változás történt az életemben, és örülök, hogy ötven fölött nem a kétségbeesés uralkodott el rajtam, hanem egyre tisztább helyzeteket teremtek magam körül és ettől még inkább felszabadultabbá válok. Az egészséges élet egyrészt a tudatos táplálkozásomat jelenti. Amikor itthon vagyok, magamnak főzök, és nagyon megválogatom, hogy mit eszem, piacra járok, sok zöldséget eszem, levest, salátákat, sok halat, csak azt, ami tápláló és valódi. Emellett nagyon fontosnak tartom a mozgást. Odáig el kellett jutnom, hogy tudomásul vegyem, az se mindegy, hogy az ember, hogyan csinálja a gyakorlatokat. Nem kávézom, nem dohányzom, nem iszom alkoholt, nélküle is ugyanolyan jól tudom érezni magam, mintha meginnék két-három pohár bort. Figyelek a vitaminokra, a mentális egészségemre, meditálok reggel-este, és nagyon fontos, hogy időt kerítek a pihenésre.
Mostanában térdműtéted volt. Türelmesen viseled, hogy ez esetleg lelassít?
Azért jutottam el a térdproblémáig, mert nem voltam sajnos következetes, nem figyeltem arra, hogy az egyik leggyengébb pontomat erősítsem. Nagyon szeretek túrázni, de ez megfelelő térdműködés nélkül nem az igazi. Mert, ha nem kötnek jól az ízületek, az tönkre teheti a térdet, és akkor kontra-produktív a sport, amit csinálok. Most már mindennap olyan gyakorlatokat végzek, amivel ezt a területet tudom erősíteni.
A daganatos megbetegedések megelőzésében nagy szerepe van a stresszmentes életstílusnak, az őszinte érzelmek megélésének… Szerinted, megoldható manapság a stressz nélküli élet?
Ha az ember tudatosan él, egy idő után észreveszi, hogy számára mi a rossz, mi a jó és éppen ezért képes lesz változni, változtatni. Amíg ezt nem tudja, össze-vissza kapkod. Nem mindegy, hogy félelemből nem mondunk nemet, vagy meggyőződésből tesszük azt. A megfeleléskényszert, a helyzetektől, emberektől való függőségeket így szép lassan fel tudjuk számolni az életünkben. Akkor már olyan dolgokra vágyunk, amik önazonosak velünk, belepasszolnak az életünkbe. A tudatosság nagyon fontos mindezek felismerésében.
Azt mondtad egy interjúban, hogy a „nemet mondással” dolgod van. A munkában, vagy magánéletben jelentkezik ez leginkább?
A magánéletben többször szembesülök ezzel, de már ott is szelíden, tisztelettel, határozottan kimondom a nemet. Mert ott van az a három hang egymás után, ami sokunknak óriási gátat jelent, hogy kiejtsük a szánkon. Viszont ha minél többet gyakoroljuk, rájövünk, hogy nem elveszünk valamit a másiktól, hanem megtiszteljük őt az őszinteségükkel. Az embernek rá kell jönni, hogy ennek az egyszerű szónak milyen ereje van.
A mai világ vezérmotívumai: ismerd meg önmagad, szeresd önmagad… Hogy állsz ezekkel? Ismered, szereted önmagadat?
Nagyon szeretek adni másnak is és magamnak is. Jól esik egyedül lenni, akár beülni egy étterembe, akár nyaralni. Számomra is hosszú út volt, amíg megtanultam nem félni azoktól a pillanatoktól, amikor nincs körülöttem senki. Ez egyáltalán nem elszigetelődés, és főleg nem önzőség.
Volt idő, amikor a ‘legszimpatikusabb médiaszereplőként’ tartottak számon. Szereted a közismertséget? Mikor igen, esetleg mikor nem?
A csillogás része nem érdekel, de ha előadás után odajönnek hozzám vagy az utcán megállítanak, szívesen váltok pár szót az emberekkel. Bár nekem is vannak olyan élethelyzetek, amikor picit jól esik elbújni a világ elől, ilyenkor is van aki szeretne szóba elegyedni. Ekkor rövidebbre zárom a beszélgetést, de udvarias vagyok, hiszen tudom, hogy ez velejárója a munkámnak.
Van egy 12 szirmú egészségvirága A rák ellen… Alapítványnak. Melyik a három legfontosabb, aminek jelentős szerepe van a hétköznapjaidban vagy teszel érte, hogy a napi rutinodba kerüljön?
A három legfontosabb a mozgás, alvás és az örömteli tevékenység. Az alvás azért, mert sokáig viszonylag keveset aludtam, és ez megterhelte az idegrendszeremet. Fontos volt átalakítani az alvásrutinomat, hogy több energiám maradjon nap közben. Szerencsés vagyok, mert a munkám is örömteli tevékenység, és büszke vagyok arra, hogy sikerült szelektálni, így ma már 99%-ban olyan dolgot csinálok, ami feltölt. Jelenleg asztrológiát tanulok, valamint szeretek írni is. Két barátnőmmel Csodás szemét címmel arról forgatunk filmeket, hogy hogyan lehet kidobásra szánt dolgokba új életet lehelni. A mozgás fontosságáról már meséltem, ez fitten, egészségesen tart, ahogy a szenvedélyem, a túrázás is.
Mi az életigenlésed, Lia?
Felismerni az erőnket! Tudjunk magunk mellett dönteni, észrevenni az esetleges hazugságainkat és ezeken merjünk korrigálni és változtatni.
Vajda Márta
Kiemelt kép és magazin címlap fotó: Győrfi-Forgács Beáta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
