A bántalmazás nem magánügy, fontos, hogy a bántalmazottak ismerjék a lehetőségeiket, merjenek segítséget kérni, és környezetüktől támogatást kapjanak.
A bántalmazás sajnos jelen van a mindennapjainkban, a családban, a munkahelyen és a párkapcsolatok egy részében is. Bántalmazásról akkor beszélünk, amikor az egyik fél teljes kontrollt és hatalmat gyakorol a másik fél felett.
A nemek szerinti megosztásban a nők szenvednek többségükben bántalmazást, ennek mértéke 90% körül mozog (ma Magyarországon mintegy 760 ezer nő él, akinek volt, vagy van bántalmazó kapcsolata!) a férfiak mintegy 10%-ot képviselnek. A családon belüli erőszak érintheti a gyermekeket és/vagy a felnőtteket, lehet bántalmazás az iskolában, munkahelyen, a párkapcsolatban vagy bármilyen közösségben. A partnert érintő erőszak lehet szóbeli, lelki, fizikai, szexuális és társadalmi/anyagi erőszak, kihasználás. Tényleges erőszaknak kell tekinteni azt is, amikor valakit a pszichés és gondolati szabadságától fosztanak meg, megvonva az önálló vélemény formálást, vagy a cselekvőképességet. Ezek a jelenségek általában nem láthatóak a külvilág számára, a nagy, megrázó traumák többnyire a zárt ajtók mögött történnek. A külvilág az elcsattanó pofonok helyét, az ütések nyomán keletkező kék-zöld-lila foltokat meglátja, mégis a leginkább megrázó a bántalmazott számára az önbecsülés sárba tiprása, az éveken át tartó lelki terror, megaláztatás elszenvedése. Ráadásul a zsarnokoskodó fél a szenvedő partnerre hárítja a felelősséget. Az abúzus – az erőszakosság – mint viselkedési forma nem kötött iskolai végzettséghez, társadalmi ranghoz, nemhez, anyagi helyzethez, és nem is izomerő kérdése. Elsősorban a másikon való hatalom rendszeres fölényéről szól, vagyis a személyiség valamiféle sérüléséről, amit a bántalmazó gyakorta magának sem ismer be.
A bántalmazó szépen lassan elszigeteli a társát a családjától, a barátaitól, a környezete mindazon tagjától, akitől az segítséget, támogatást kaphatna. Ugyanakkor a bántalmazott fél szégyelli helyzetét, úgy érzi, hogy talán jogosan bántják, és nem mer segítséget kérni. Lassan, de biztosan falat épít maga köré, ahová nem lehet belátni és kilátni sem, mert helyzete úgyis „kilátástalan”. Pedig egy bántalmazott ember, akár nő vagy férfi, sosem tehet arról, hogy bántalmazzák, nem szolgált rá, nem érdemli meg azt, ami vele történik!
A gyerekeknél különösen gondot okoz, hogy akinek a kedvességét és a kivételességét nem veszik észre, nagyon sérül az énképe, és ez a negatív megítélés elkísérheti egész életében. Az a gyermek, akit folyton kritizálnak, leszólnak, nem sérül kevésbé, mint akit fizikailag bántalmaznak. Pedig ezek a szóbeli pofonok ugyanúgy fájnak és ugyanannyit ártanak a gyerekléleknek, mint a fizikai bántalmazás.
Meddig lehet, szabad tűrni ezt? Természetesen nem lenne szabad elfogadni és cipelni a megaláztatást egy pillanatig sem! A folyamatos sértegetés, ellenkezés, lekicsinylés, hibáztatás, kritizálás, megfélemlítés, parancsolgatás, tagadás, titkolózás vagy éppen a hallgatás által mély lelki sebeket kapunk. Egyre inkább frusztráltabbá, sebezhetőbbé válunk, és az elfojtott lelki traumákból, elviselhetetlen stresszhelyzetekből számos betegség alakulhat ki. Gondoljunk csak a magas vérnyomásra, a szervezetben kialakuló daganatok megjelenésére, a stressz okozta gyomorbántalmakra, nőgyógyászati panaszokra, szorongásra, pánikbetegségre, immunrendszer problémáira és sorolhatnám tovább.
Ezt az erőszakos állapotot csak addig bírja bárki elviselni, amíg a sérelmek fel nem emésztik a lelki, testi, idegrendszeri vagy fizikai stabilitását, és össze nem omlik. Soha nem lenne szabad ezt megvárni! Kevesen vannak, akik bátran kilépnek a bántalmazó viszonyból. Többségükben beleragadnak és olyan mértékben kiszolgáltatottá válnak, ami a maradék önbecsülésüket, hitüket is összetiporja. A családtagok, a barátok, az ismerősök gyakorta nem is tudnak az éveken át tartó bántalmazásról, arról a lélekölő életről, amit az elnyomott félnek naponta el kell szenvednie a párjától. A valódi szem- és fültanúk a gyermekek, akik a félelmetes mintát tovább viszik a felnőtt életükbe. Az sem ritka, hogy az erőszakos személyiségű fél gyermekkorában maga is elnyomott, szeretetlen, bántalmazott volt.
A sérelmeket elszenvedő fél pedig évekig tűr, majd az idegösszeomlás határán már nem kérdez, nem imád, nem rajong, nem akar megbeszélni semmit. Összetörve, kifosztva, megalázva maga mögött hagy mindent, és kimenekül a kapcsolatból a gyermekével, gyermekeivel. A bántalmazott emberek – bár nem hordják magukon ütések nyomait – mégis tükrözik testmagatartásukban ezt a mély fájdalmat, kilátástalanságot, szorongást.
A bántalmazottak általános jellemzője a lehajtott fej – milyen szép a magyar nyelv: a lógatom az orrom – azaz szomorú vagyok –, vagy a két váll közé behúzott, kissé hátrafeszített fej. Ez utóbbi a félelmi reakció jelenlétére utal. Mindkét esetben sérül a nyaki izmok rugalmassága, egyik esetben elől rövidítve, míg félelmi reakcióban hátul rövidítve meg az izmokat. Ennek következtében az izmok túlzottan feszessé, rigiddé válnak, jelentős mértékben nehezítik meg az agy vérellátását és az idegrendszeri összeköttetést a szervezet egyéb részeivel, így nehezítve meg a szervezet normális működtetését. A nyaki gerinc csigolyáira nehezedő túlzott nyomás következtében sokszor alakul ki fejfájás, migrén, ami tönkre teheti mindennapjainkat. Tapasztalatból tudom, hogy a túlzottan feszes nyakizmok mennyire felelősek a szinte folyamatos fejfájásért. Korábban napi szinten fájt a fejem, komoly migrénes rohamaim voltak, megnehezítve még a legegyszerűbb munkát is. Amióta megtanultam az Alexander-technika módszerével helyesen használni a testemet mindennapi tevékenységeimben, a migrén csak kivételesen ritka esetekben tér vissza. (Az Alexander-technika egy módszer a saját testhasználat helyes megtanulására.) Tanúsíthatom, a fejfájás, de más mozgásszervi fájdalom is, helyes testhasználattal elkerülhető!
A meg-megrebbenő szem, a szempillák gyakori rebegtetése is utalhat a stresszre, szorongásra, félelemre. További jellemző az egész test összenyomottsága. Ha kicsire húzom össze magamat, talán kevésbé vesznek észre, így nem bántanak. Ezzel a móddal talán el tudok tűnni a másik látóköréből. Biztosan én vagyok az oka, hogy bántanak, hiszen semmire sem vagyok jó… Talán ismerős érzés ez néhányunknak. A gondolat helytelen. A maga helyén minden ember különleges, tud olyat, amit senki más nem tud, rendelkezik olyan pozitív tulajdonsággal, ami kiemeli őt a környezetéből, és külső megjelenésben is van olyan benne, ami csodálatos. Ezt kell megérteni, elfogadni! Egyedi, megismételhetetlen vagyok, aki senki mással nem cserélhető fel, nem helyettesíthető ugyanazon a szinten, mint én vagyok! Ha a szívem tiszta – s miért ne így lenne -, nem én vagyok az oka a partnerem agressziójának, elégedetlenségének! Ha ezt megértjük, tudunk emelt fővel és „egyenes gerinccel” (ami természetesen nem teljesen egyenes!) állni! A gerinc, ami az összenyomás által nagyon megnöveli a porckorongokra jutó nyomást és végső fokon az idegpályák működését is akadályozza, szépen lassan elnyeri valódi hosszúságát. Az összenyomottság feloldására gondoljunk arra, hogy a farokcsigolyánk megy lefelé, a fejünk meg fölfelé, mint egy héliummal töltött lufi, s máris érezzük, ahogy távolodnak egymástól az eddig erősen összenyomott csigolyák. Érdemes a fejünket is egy kicsit megmozgatni a nyakunkkal együtt, nézegessünk jobbra-balra, lefelé és felfelé, lassan, komótosan és közben sóhajtsunk jó nagyokat. Ez a kis gyakorlat segíthet abban, hogy az izmok kicsit ellazuljanak, rugalmasabbá váljanak és ezáltal a gerinccsigolyák is visszakapják szabadságukat.
Általános probléma, hogy vállainkat felhúzzuk, s ebben a felhúzott tartásban rögzítjük, amivel nem csak a nyaki gerinc körüli izmok válnak túlzottan merevvé, de egész karunk is feszült tartásban rögzül, miközben a hátizmok is görcsben vannak. Érdemes végig gondolni, ha az izmaink állandóan túlzott feszültségben vannak, akkor erősen berövidülnek és szükség esetén már nem képesek olyan mértékű erőkifejtésre, rugalmasságra, nyúlásra, mint ahogy kellene. Emellett fájdalmassá válnak nemcsak az izmok, hanem a feszes izomzat által túlzott nyomás alá kerülő ízületek is. Amikor az ízület két részét összekötő izomzat rövidül, az ízület felülete túlságosan nyomás alá kerül, azaz kopni kezd. Ezért lesz a csípő, vagy akár a térd működtetése is fájdalmas.
Gondoljunk naponta többször, de még jobb, ha sokszor arra, hogy leengedjük a vállunkat. Fontos, hogy nem lenyomjuk, hanem leengedjük. Figyeljük meg, hogy testünk melyik része van nagyon megfeszülve, és próbáljuk meg ezeknek az izmait is elengedni. A sóhajtás ebben is segíteni fog, mint ahogy abban is, hogy a rendszerint beszorított állkapcsot lelazítja, és még a befeszült nyelvünket is kioldódásra serkenti. Gyakran előforduló probléma az éjszakai fogcsikorgatás, ami egyértelműen jelzi a bennünk lévő jelentős feszültséget. Az izmok ellazítása révén csökkenthető ez a jelenség is. Segíthetünk magunknak azzal is, ha egy kis arcmimikával megmozgatjuk arcunk izmait, hogy azok kissé lágyabbá válhassanak. Nem kell ehhez külön idő, akár este lefekvés alkalmával, vagy napközben bármikor könnyedén elvégezhető.
Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire görcsösen markolunk a kezünkkel, akár fogunk vele valamit, akár nem. Nemcsak a kar, de a kézfej és az ujjak izmai is be vannak feszítve, különösen a hüvelykujjat szoktuk beszorítani. Folyamatosan feszegetjük ujjainkat, mintha tornáztatnánk, de ezzel csak az idegességünket, szorongásunkat akarjuk levezetni. Árulkodó jel lehet még akkor is, ha az egyébként nagyon összeszedett, látszólag higgadt ember csupán az ujjaival „játszik”, a jó megfigyelőt nem tévesztheti meg.
Állás közben kissé előre dőlt állapot figyelhető meg, azaz lábujjainkkal tartjuk meg magunkat, ahelyett, hogy élnénk a három pontos alátámasztás lehetőségével. A láb helytelen használatával deformitások alakulhatnak ki a lábfejben, pl. kalapácsujj, bütyök, lúdtalp, bokasüllyedés. Ugye emlékeznek még régi olvasmányokból arra a bizonyos „suszter székre”? Ennek a széknek három lába van, így nem tud billegni. Nekünk is három ponton kellene alátámasztani a talpunkat, a nagy lábujj alatti párnán, a kis lábujj alatti párnán és a sarokpont közepén. Ezzel biztosítjuk a gerinc, a fej és az egész test helyes használatához szükséges jó alátámasztást. Segíthetünk magunknak azzal, hogy a sarkunkra több súlyt helyezünk, mint ahogy eddig tettük, – mondhatnám: „állj a sarkadra!” ami egyébként is azt jelenti, hogy ne hagyd magad, állj ki magadért! Szorosan állva egy falhoz könnyedén megtapasztaljuk, mikor állunk egyenesen, azaz 90 fokos szögben a talajhoz képest. Ezt az érzést kell keresni akkor is, amikor a fal nincs mögöttünk.
A reménytelenség, a minden mindegy érzése, az úgysem tudok jót tenni apátiája ha eluralkodik mindennapjainkon és az önértékelés során azt gondoljuk magunkról, hogy semmire sem vagyunk jók, bátran szálljunk szembe ezekkel a gondolatokkal. Érzelmek szintjén nem fogjuk tudni megnyerni ezt a küzdelmet, de ha a testünk használatára fizikai, működési szinten gondolunk és azon javítunk, egészen biztosan megnyerjük nemcsak ezt a csatát, de az egész háborút is. Ebben segít az Alexander-technika, ami a tudatos testhasználat tanulása révén segíti az egész testünket helyesen, jól működtetni.
A testtartás, a testhasználat bár sok titkot elárul, de nem szabad egy-egy jelből messzemenő konzekvenciákat levonni, mert könnyen téves következtetésre jutunk. A fontos az, ha bántalmazott vagyok, vagy felmerül a gyanúja, hogy a környezetemben élők között van bántalmazott, merjek segítséget kérni és segítséget adni! Egyedül nagyon nehezen tudom megoldani a problémámat és sajnos a bántalmazó sem fog megváltozni az én kedvemért… Támogatással, aktív segítséggel van kilátás egy jobb, bántalmazás nélküli életre, melyben a mindennapi szorongást az élet-igenlő öröm válthatja fel.
Ehhez a reményteli jövőhöz kívánok sok erőt és kitartást, hitet és bizalmat, sok szeretettel!
Bátori Zsuzsanna
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
