„Ha megbetegszünk, igent kell mondani a gyógyulásra” – mondta a beszélgetésünk legelején Bea, és ahogy meglátta a 12 szirmú egészségvirágunkat, szinte kislányos örömmel mutatott rá a „zene, ének, tánc” sziromra, ami az életében lételem.
A 80-as, 90-es évek színpadain állandó szereplő volt, és mai napig az éneklés, táncolás jelenti számára az élet szebbik oldalát. Imádja az életet, szereti, ha külső-belső harmóniában van. Gyógyulása történetét is szívesen megosztja, mert vallja, hogy az életben az egészség a legértékesebb. Vajon milyen stádiumokon ment keresztül, vannak-e olyan neki bevált módszerek, amiket mindenképpen szeretne tudatni az olvasókkal? Milyen a mai közönség, mi a véleménye a „retróság” divatjáról? Ezekről beszélgettünk Karda Bea énekesnővel, akit a táncdalfesztiválok királynői között is emlegetnek.
Hogyan hat rád Bea a mostani felgyorsult, feszültségekkel teli világunk?
A beszélgetésünk legelején szeretnék zenei pályafutásom régebbi időszakából a Piramis csodás zeneszerzője Gallai Péter dalából idézni: „repülj még, még velem / túl a fénytengeren,/ testünk így könnyű már, lenn / hagytunk minden bánatot”.
Tehát, ahogy a dalban is halljuk, el kell hagyni minden keservet, bánatot, hagyni kell tovasuhanni a fénybe. Ez nekem is szól, mert van hajlamom a megtorpanásra, az elkeseredésre. Ám szeretek adni, szeretnék gyógyítani műsoraimmal, nemcsak pusztán szórakoztatni, hanem valami megfoghatatlan többletet adni. Többször mondták már nekem egy-egy koncert után, hogy lehoztam a napsugarat, a művészet fényét. Rám igazán a pozitív gondolkodás jellemző. Nagyon érzékeny vagyok, de ahogy apukám is javasolta nem adom fel soha, ezért van egészséges önbizalmam.
A fesztiválok idején, nyári hangulatban beszélgetünk, amikor mindenki kicsit elfeledkezik a világ bajairól… Voltak fellépéseid?
Sok mindenről lemaradtunk a pandémia miatt, de az idei nyár már megadta a lehetőséget a szabadtéri fellépéseknek, mehettünk a szabad levegőre, a napfényre. A kültéri fellépés lehetősége összehasonlíthatatlanul emeli a műsor fényét, az élmény színvonalát, már csak azért is mert én nyári születésű ember vagyok. Nem hittem volna, hogy hetvenen túl is a szórakoztató műfaj lesz a főhivatásom, valami más elfoglaltságra gondoltam, bár ezt nem lehet abbahagyni. Bárhova elmegyek, ha hívnak, ha egészségem engedi. A fellépés nálam kettős, egyfelől feltölt, ragyogtat, gyógyít, de nagyon fárasztó is tud lenni, a távoli helyszínre való eljutás sokszor a nehezebb része. De amikor a színpadra kilépek minden szép és el is felejtek mindent, csak a zene van és a közönség szórakoztatása.
Milyen most a közönség, akiknek a dalokat készítitek? Divat a retró – szereted ezt a kifejezést?
A közönség nekem közönség, egyformán szeretem őket, akár idős, akár fiatal vagy gyerek. Ma már a publikum igen vegyes, minden korosztály nagyon szereti a retrót, a megható, dallamos, élvezetes melódiákat, amelyek vigasztalnak vagy éppen örömöt szereznek, egyszóval gyógyítják a lelket. Szívesen viszek színpadra modern slágereket is. A Nox és a Romantic együttes szerzőpárosa nekem komponált egy „Újjászületés” c. albumot, erről például a Búcsúzik az ezüst nyár című dalomat végig tapsolja és énekli velem a közönség, ezért ezzel szoktuk általában a koncertet zárni. Az én műfajomat tekintve nincs bajom a retróval, de jobban szeretem a zene kifejezést.
Mi a véleményed a ma született sztárokról? Énekiskolát hoztál létre, működik még?
A mai sztároknak teljesen mások a lehetőségeik, akár három perc alatt ismertté tudnak válni, de ha nincs elég kitartásuk vagy megfelelő körülményeik a csúcson való folytatáshoz, akkor belefásulhatnak a küszködésbe, kiégnek és végül feladják, de a szerencsésebbek, ügyesebbek tartósan a felszínen maradhatnak, ehhez persze ész, akarat és hit kell.
Alapítottunk egy Karda Bea Énekstúdiót Sasvári Sándor musical-színész nővérével, Annamáriával. Jártak hozzánk 6-tól 68 évesig, tíz évig (2004-2014) jól működött, de amikor elkezdődtek a televíziós válogató- és versenyműsorok az énekelni tanulók ott mérették meg magukat.
„Istenem, ma miért nincsenek ilyen szép szívhez szóló dalok, aminek értelme is van, és van mondanivalója” – olvastam több hasonló hozzászólást a táncdalfesztiválok idejéből YouTube-on futó slágerek alatt… Más idők voltak azok, de talán az sem szerencsés, hogy a rosszul értelmezett celebség, és az influencerség mindenkit azonnal színpadképessé tesz?
Most is születnek szép, érthető, hangulatos dalok, de a korszellem a nem nagy énektudást, dallamosságot kívánó, a ritmust, a rappelést előnybe részesítő zeneműveknek kedvez. Ez a világ ilyen lett, és aki nem tud megbarátkozni vele irigy, megkeseredett emberré válik. Azzal én megbarátkoztam, hogy a világ megváltozott, hogy stílus- és szemléletváltás történt, hogy a celebség, influencerség, a szerepelni vágyás került inkább előtérbe. Bár meg kell hagyni a tehetségkutató versenyeken gyakran jönnek régi melodikus zeneszámokkal az új generáció üdvöskéi. Lényeg, hogy én tudok örülni mások sikerének.
Ebben az interjúban a gyógyulásod történetét is elmeséled. Vannak olyan kérdéseink, amiket mindenkinek hasonló sorrendben felteszünk.
Emlékszel a pillanatra, amikor meghallottad a diagnózist?
Szeretetben, harmóniában nőttem fel, de egy rossz házasság, majd apukám halála szomorúvá tett, s ez is szerintem előkészíthette a betegségemet. 2006-ban tudtam meg, mellrákos vagyok, az emlőben találtak két rosszindulatú csomót. Amikor megtudtam a diagnózist, csak ültem hosszú percekig, nem fogtam fel. Először anyukámnak mondtam el, ő már túlesett ezen a betegségen és megerősített, hogy ha ő kijött belőle, én is ki fogok jönni. Ettől a perctől, ettől a varázslatos beszélgetéstől fogva tudtam, hogy mindent megteszek, egy másodpercre nem adom fel, és biztos voltam benne, meggyógyulok.
Mikor, milyen stádiumban és hogyan vetted észre a betegséget? Szűrésen, önvizsgálattal vagy más „rosszulléttel” párosult?
Fura dolog, de én soha nem vizsgálgattam magam, semmit nem éreztem, nem voltak rosszulléteim. Édesanyám érintettsége miatt behívtak szűrésre és ott vették észre. Ezért hangsúlyozottan mondom minden negyven év feletti nőnek, hogy menjenek emlőszűrésre. Én hiszem, a rossz házasságomból adódó boldogtalanság és édesapám halálából következő lelki trauma járult hozzá a betegséghez.
A diagnózis után mi következett? Műtöttek? Kemóztak és/vagy sugaraztak? Ha igen, hogyan érezted magad a kezelések idején?
Kemót nem kaptam, kiműtötték a két csomót, és azután kaptam huszonöt alkalmas sugárkezelést, meglepően jól viseltem. A kemótól nagyon féltem, már előre szőke paróka után néztem, hogy ha kihullik a hajam, tudjam hol szerezhetem be, de szerencsére nem kellett kemoterápiában részt vennem.
Volt-e olyan kiegészítő terápia, alternatív módszer – mentális, fizikális, lelki – ami segítette a gyógyulásodat?
Még elővigyázatosabban élek, pozitívan állok hozzá az élethez, örülök, hogy tudok segíteni másokon, ez számomra a kiegészítő terápia.
A családod, barátaid hogyan reagáltak a betegségedre, megosztottad velük?
A férjem és a szűk családom biztattak, mindenben segítettek. Az első betegségemről hét évig nem beszéltem. Rájöttem, hogy igenis kell beszélni róla azért, hogy segítsek nőtársaimnak, három éve másodszori túlélő vagyok. Tehát ne adjuk fel, ki lehet ebből a betegségből jönni.
Változtattál-e életmódodon, napi rutinjaidon, étkezéseden, gondolkodásodon?
Nem sokat, pedig kétszer is érintett ez a betegség. Nagyon vigyázok az étkezéssel, kevesebb szénhidrátot eszem, de nem mérek ki semmit patikamérlegen, amúgy mindent eszem fehérliszt és szinte cukor mentesen. Járok közösségbe, de sokkal óvatosabb vagyok. Pozitív szemléletem van, és semmit se görcsösen csinálok. Fontos a szeretet, a béke, s hogy kerüljük a negatív, rosszindulatú embereket.
Van-e olyan felismerésed, egyéni jótanács, amit fontosnak tartasz megosztani az olvasókkal?
Soha ne érezd úgy, hogy egyedül vagy, soha ne unatkozz, nézz tévét, meditálj vagy olvass egy jó könyvet és találkozz számodra kedves ismerősökkel, barátokkal.
Van egy 12 szirmú virága A rák ellen… Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi a rákellenes életmódot, a megelőzést vagy a gyógyulást… Az elején említett „zene, ének, tánc” mellett melyik kettőt választod közülük és miért?
Minden szirmot fontosnak tartok az egészség szempontjából. Számomra a zene-tánc mellett kiemelten a pozitív gondolkodást tartom lényegesnek, ezt szeretném fokozni, erősíteni magamban. A másik a mozgás, séta – hogy képes legyek eljárni tornázni, és hogy még egy-két évtized múlva is két lábon, stabilan álljak, járjak a földön.
Mi az életigenlésed Bea?
Soha ne add fel szemléletmód és a fegyelmezettség határoz meg a mindennapokban. Nagyon fontos, hogy tudjak szeretetet adni és kapni, tudjak segíteni az embereknek a lelki békéjük megteremtésében, s ehhez készülök egy újabb feladatra, amely érzem, hogy most óriási kihívásra inspirál.
Vajda Márta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
