Nyitottak vagyunk-e egymásra és mi a művészetek szerepe ebben? – Csavlek Etelka Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész operaénekes-keramikus, stafétaátadó alapító egy kedves, szívmelengető történetet mesélt el az Életigenlőknek. Köszönjük!

Volt egy nagyon kedves idős barátnőm, aki kórházba került, László Zsuzsának hívták, és a Magyar Állami Operaház sajtó archív osztályának volt a vezetője. Az Izraelita Szeretetkórházba került, és mi ott meglátogattuk. Amikor egyszer bementünk, a vele szembe lévő ágyon fekvő hölgyhöz odaszólt – így át a szobán keresztül -, hogy „Máriám-Máriám, ébren vagy? Itt van a Csavlek Etelka, tudod, akiről beszéltem neked.”
És képzeljék el a kedves olvasók, ott feküdt egy csontsovány, utolsó stádiumban lévő hölgy, aki nagyon rosszul volt és amikor odamentem hozzá, így sóhajtott fel: „Etelka, maga az?” – ez komolyan így volt – „Etelka, maga az? Édes Istenem, hogy nekem micsoda szerencsém van, hogy én magát megismerhettem.”

CsavlekEtelka-Philemones Baucis-kerámia

Erre én csak némán álltam, elakadt a hangom… Majd így folytatta: „Mert én annyit hallottam az Operában, meg az Erkel Színházban, és tudom, hogy keramikus is, és csinálja még? És-és…”
És én hallgattam őt. Éreztem milyen öröm lehetett a lelkében.
Döbbenetes, egyszerűen döbbenetes, hogy két rosszullét között neki micsoda öröme volt… „Hát most ki vagyok én, édes Istenem.” De a magam tehetségével valamit tudtam adni, amire ő emlékezett, és ami neki ajándék volt, hogy én ott megjelentem, és kezet foghattunk. Nincsenek szavak erre.
Csodás.
No, most amikor az ember ilyet kap, az valami fantasztikus. Ez a nyitottság, szerintem. A lélek hangja. Ott mindkettőnkben megszólalt.

Hasonló cikkek