Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit. 

Karinthy ismert gondolata lett az irodalmi háttere annak az interjúnak, amiben Csavlek András Munkácsy-díjas festőművésszel Éva-sorozata és jeles születésnapja alkalmából rendezett kiállítás apropóján beszélgettünk a nőkről, a harmonikus emberi kapcsolatokról az élet örömteli áramlásáról és az életigenlésről…

Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész
Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész

 – Az örök nagykérdés…      

– Karinthy csodálatosan fogalmazta meg ezt az ősi természetes kapcsolatot. A természet csodálójaként és a festészet művelőjeként közelítve hozzá, az örökös életszületés, a világmozgás, maga a létforgatag ebben gyökerezik. Így indult el valahogy az élet, amely csodálatos vonzások alapján jöhetett létre, s azóta sugárzik, és egy olyan csodát fog össze, aminek a bevégződését csak valamiféle isteni végnek képzelhetjük, ám soha nem látjuk. Kutatgatjuk a létezést, nagyon sok eredményt értünk el benne, de ha a festő az égre néz, mégis csak a végtelenséget látja. A fenti végtelenségből, ha olykor fölnézek, végtelen nyugalom is árad felém, akkor szinte teljesen átlényegülök. Ez a végtelen nyugalom úgy tűnik nyugodt, milyen is lehetne, de mégsem nyugodt, mert másképpen nem tudna létezni.

– Az ősi archetípusokból a nők megváltozása okozhatta ezt a nyugtalanságot, amit most tapasztalunk a 21. században?             

– A férfi-nő kapcsolat egy csodálatos feszültség, egymás felé sugárzó léterő, ám taszítás is egyben, bár ez a feszültség produkál. A festészet alapján az efféle érzések, sugárzások hihetetlen elmélyült, összetett sugárrendszerek. A nő és a férfi kapcsolata negatívumot is eredményezhet, vonzódnak ugyan egymáshoz, de utána differenciálódni kezdenek, és ha nem harmonikus a sugárzás, az gondokat okoz, nem rögtön teljes a kapcsolat vagy egyáltalán nem is jön létre.

– Mi az, amin változtattunk? A férfi miért hagyta, hogy a nő ilyen módon megváltozzon, emancipálódjon?            

– Egy olyan életforma épült ki évszázadokon keresztül, amely egyre inkább bizonyos előnyök felé, általunk teremtett mesterséges rendszerek felé orientálódott és befolyásolja a nemeket, a nemi életet, az igeneket, a nemeket, egy szóval torzítja. Az elzártabb kultúrákban, vagy ha történelmileg visszatekintünk, ott azokban a korokban a dolgok természetes módját értékelték, sőt csak abban tudtak létezni; a férfi férfi volt, hozzá illő feladatkörrel, az asszony meg asszony női teendőkkel. Nem szerencsés, ha természetellenes dolgokat hozunk létre.

– Szerinted mi a szereptévesztés oka, hol csúsztunk félre?    

– Ez kulturális kérdés… Függ attól, amit tudatrendszerünk által építünk magunk körül. Az, hogy ez a tudatrendszer megfelelő módon dolgozik-e, nos, valószínűleg itt sok minden erősen hibádzik. A női lélek más, mint a férfi lélek, mégis a kettő egy emberi lélek.

Rendkívül eltorzult az a szerep, amit egy nőnek be kell ma töltenie. A tömegkommunikáció is olyasmit közvetít, amit nem kellene annyira forszírozni. Külsőségek, amik nemhogy, segítik a nőket nőnek maradni, hanem épp ellenkezőleg. 

Elsőrendűfeladat, hogy a nő csodáját megőrizzük, nemcsak valami vizuális felszínes látványként, hanem az ember humánus, teljes egységébe kapcsolva.

– Manapság gyakori a szingliség… Mi lehet az oka, hogy a férfiak és a nők inkább külön élnek egymástól?

– Európában és a világ modern kultúráiban az úgymond fejlődésből adódó torzulások ezt produkálják. Ma egy nőnek úgy kell dolgoznia, vezetnie, irányítania is, mint egy férfinak. A gyermekkel való kapcsolata pedig, majdhogy válsághelyzetbe került, mivel feladatai megsokszorozódnak. Ez a túlterhelés iszonyatosan befolyásolja szervezetét, idegrendszere olyan feszültté válik, hogy a csodálatos harmónia helyett beteggé teszi, pedig a nőnek sugároznia kellene.

– A rák ellen, az emberért, a holnapért! 1985-ös alapítói között voltál… Véleményed szerint a sok lefojtott érzelmünk összefüggésbe hozható-e bármilyen formában a manapság a fiatalok körében is sok áldozatot szedő HPV vírussal, méhnyak rákkal, melldaganatokkal?   

– Az a meglátásom, hogy a fogyasztói társadalomban a termékeket azért, hogy eladhatók legyenek, minden természetellenes anyaggal telítik, a természetes dolgok lassan eltűnnek. Amikor ezeket az általunk produkált műdolgokat terítjük a világban, reflexió-feleleteket váltanak ki egészségünkben, biológiánkban, de a föld minden élő területén is. És ha a sejtrendszerek valami idegenanyag befolyása alá kerülnek, akkor próbálnak ellene tenni.

– Az üdvös megoldás ezek szerint a természethez való visszatérés?

– A természethez visszatérés a legfontosabb!

Csak azt tegyük, ami a természetből következik, ne erőszakoskodjunk vele.

Mi ezt a földet nem hiszem, hogy el tudjuk hagyni, ezért az elkövetkezendő időben, amíg ember él a földön meg kell találni a módját, hogy a harmónia, a természetes rendszerek zökkenőmentesen tudjanak működni.

 

– Mi az életigenlés a te olvasatodban, képeidben, ecsetvonásaidban?   

– Számomra az életigenlés a télből jött. A saját festői élményem a téli Balatonhoz kötődik, amikor egyedül voltam, amikor csönd volt a Balaton környékén. Az, ahogy megmozdult a természet, olvadni kezdett a jég, fújta a szél, és muzsikálni kezdtek az összeverődő jégdarabkák. Ez fantasztikusan komplett, gyönyörűséges érzelmi és természetes harmóniát mutatott, és én úgy érzem, hogy ez valamilyen irányt adott abban, hogy a festészetemet, merre vigyem, mi az, ami érdekel a világból.


Az OnkoRádió flow műsorában készült interjú szöveges szerkesztett változata.

Kapcsolódó rádióműsor

Csavlek András festményeiből

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hasonló cikkek