Gondolta volna, hogy ők is költők? – Dosztojevszkij és Hamvas Béla

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) író. Az orosz irodalom és az egész világirodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere

Idézetek

Aki teljesen ateista, az a legteljesebb hithez vezető lépcső utolsó előtti fokán áll (aztán vagy túllép rajta, vagy nem), de a közönyösnek nincs semmilyen hite, legfeljebb a gyarló félelme, az is ritkán: csak ha érzelmes az illető.

Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.

Korunkban minden rendes ember szükségképpen gyáva rabszolga. Ez a természetes állapota. Ez mély meggyőződésem. Erre teremtődött, ilyen az alkata. És a rendes ember nemcsak most, holmi véletlen körülmények miatt, hanem általában minden korszakban szükségképpen gyáva rabszolga. Ez természeti törvény minden rendes ember számára ezen a földön.

Az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon. Ha kellőképpen számba venné ezt is, azt is, akkor azt tapasztalná, hogy el van ő látva mind a kettővel.

Szívós teremtés az ember! (…) Olyan lény, aki mindent megszokik.

Még a legrosszabb családból is maradhatnak meg kedves emlékek, ha az ember lelke képes arra, hogy keresse a kedveset.

Az idő nem más, mint lét és nemlét kapcsolata.

Barátaim, kérjetek jókedvet az Istentől. Legyetek vidámak, mint az égi madarak. És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bűne, ne féljetek, hogy az elsodorja és nem engedi megvalósulni a ti műveteket, ne mondjátok, erős a bűn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a világ, és nem engedi megvalósulni a mi nemes művünket. Kerüljétek az ilyen kishitűséget, gyermekeim!

A napkelték, a nápolyi öböl, a tenger… de az ember nézi, nézi és elszomorodik. Ez a legrosszabb, hogy mindig valamiért szomorú az ember. Akkor már jobb itthon: itt legalább másokat okolhatok, és magamat felmentem.

A természet nem törődik veletek, annak semmi köze sincs a ti vágyaitokhoz meg ahhoz, hogy tetszenek-e nektek a törvényei, vagy nem tetszenek. Kötelességetek elfogadni olyannak, amilyen, tehát el kell fogadnotok minden eredményét is.

A természetes és cselekvő emberek a fal előtt őszintén torpannak meg. Számukra a fal nem kibúvó, mint nekünk, gondolkodó, tehát semmit sem cselekvő embereknek; nem ürügy arra, hogy feleútról visszaforduljanak, nem olyan ürügy, amelyben a magunkféle rendszerint maga se hisz, de amelynek mindig nagyon örül. Nem, ők teljesen őszintén torpannak meg. Az ő szemükben valami megnyugtató, erkölcsileg feloldó, végleges, sőt talán misztikus jelentősége is van a falnak.

A tudat túltengése – betegség, igazi, hamisítatlan betegség. Az ember mindennapi életéhez bőven elég lenne az átlagos emberi tudat, tehát a fele, a negyede is annak az adagnak, amely a mi szerencsétlen tizenkilencedik századunk fejlett emberének osztályrészéül jut.

Arra törekedtem, hogy ő maga valljon be nekem mindent, bár különben elismertem, hogy bizonyos dolgokat talán csakugyan nehéz bevallani. Ő is a vesémbe látott, vagyis teljesen tisztában volt azzal, hogy a veséjébe látok, sőt haragszom rá, így hát ő is haragudott rám, amiért haragszom rá, és a veséjébe látok.

Ne féljetek az emberek bűnétől, testvéreim, bűnében is szeressétek az embert. (…) Mert e földön senki sem lehet bírája egy bűnösnek, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló.

Minél butább a beszéd, annál jobban megközelíti a tárgyat. És minél butább, annál világosabb. A butaság szerény és őszinte, az ész meg köntörfalaz és titkolózik. Az ész alávaló, a butaság pedig nyílt és becsületes.

A szerelem éppen abban áll, hogy szerelmünk tárgya önként felruház a zsarnokoskodás jogával.

 

Hamvas Béla

Hamvas Béla magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros (1897-1968). Az írás számára a mindennapi praxis része volt, ima és jóga-gyakorlat, az éberség megőrzésének legalkalmasabb eszköze. Műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent, minden írása – a regényeket is beleértve – esszészerű.

Az elhagyott kert

Életem júniusán, mikor
már elmúlt a tavasz, de
még nem volt nyár.
Elhagyott kertbe értem,
felverte a gyom, a fa csupán
vadhajtás volt, az út csupa sár.
Nézd, mondom a kertnek, én
most kigyomlállak, a fák
ágait mind megtisztítom,
utaidat kiseprem, új kerítést
rakok körös-körül, a földet
jó mélyen felásom.
Úgy tettem. Másnap már ezer
virág nyílott az ágakon
s a lombon át a nap sütött.
Lásd, mondom a kertnek,
most te vagy a legkülönb
a világ minden kertje között.
Aztán egy napra elmentem.
Oly sok hely van, ahová mind
menni kell,
csak másnapra tértem vissza,
az útról, másnapra, igen,
éppen kora reggel volt.
A kert megint olyan volt,
amint találtam, kerítés nélkül,
az út csupa gyom és csupa sár.
Életem júniusán, mikor
már elmúlt a tavasz,
de még nem volt nyár.

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek