Krisztus születésének megünneplése csak a kereszténység térhódításával került előtérbe, ám ezután fokozatosan egybekapcsolódott a téli napforduló pogány ünnepével. Ténylegesen Nagy Konstantin egyházi reformja, és a kereszténység államvallásként való bevezetése után, a niceai zsinat intézkedései kapcsán 325 és 335 között került sor az ünnep elismerésére. Az ünnep kitűzésének célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat, és a niceai zsinat határozatát liturgikus eszközökkel tegye népszerűvé, amely szerint Jézus Krisztus isten is és ember egy személyben. Az ünnep napjának megválasztása nem volt egyértelmű, mert Jézus születése napjával kapcsolatban a sok uralkodó elmélet közül a téli napforduló csak az egyik időpont volt.


Egyes vélemények szerint Jézus december 20-án született, ám mások szerint április 18-19-én, míg megint mások szerint november 25-én, sőt egyes elméletek szerint Vízkeresztkor, azaz január hatodikán látta meg a napvilágot. A zsinat után a határozat december 25-ét jelölte meg az ünnep napjának, hogy ezzel a már említett “Sol Invictus”-t, a Győzedelmes Nap-ot ellensúlyozzák, és a pogány ünnepet a Szent Iván-éjszakához hasonlatosan új formában a keresztény ünnepnapok és szokások részéve tegyék. Így lett “Sol Invictus” napjából “Sol Salutis” (az üdvösség napja), amely már a Megváltó születését ünnepelte. A korábbi születésnap, amely Vízkereszt néven a karácsony utáni tizenkettedik nap, Jézus megkeresztelésének napja lett, és végül a húsvéti böjthöz hasonlóan előkészületi napokat, adventet (advenio – eljön) csatoltak az ünnep elé.

A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot. Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek (itt azonban a naptárreformok elutasítása miatt tolódik januárra a karácsony).

Az ünnep minden nyelven saját nevet kapott, amely azt tükrözi, hogy ennek mindenhol különleges jelentősége van. A magyar “karácsony” szó szláv eredetű, és a “korcsun”, azaz “lépő, átlépő” szóból származik. Ez a szó az új évbe való átlépést jelzi, tehát ősi, naptári (és egyben a napfordulóhoz kapcsolódó) eredetű, akárcsak a lengyel megfelelője, a “kolenda”, vagy az orosz “koljáda”, ami viszont karácsonyi éneket jelent. Az angol “Christmas” szó Krisztus nevére utal, míg a német “Weihnacht” és a holland “kertsmisse” a szent éj egyházi ünneplésére utalnak. A latin “natalis” (születés) szóból származik a latin nyelvek mindegyikének karácsony szava: a francia “noel”, az olasz “natale” a spanyol “navidad” illetve még a walesi “nadoling” szó is. A karácsony ősibb, napfordulót idéző jellegét a skandináv “Jul” szó idézi, melyből az óangol “Yule” is származik. A szó pontos jelentése azonban nem ismert, talán a téli ünnepi időszak eredeti nevét jelölheti.

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek