interjú Barna Berni íróval
Miket tart fontosnak megosztani gyógyulása történetéből egy olyan író, aki már sokéves önismereti munkát elvégzett magán…
A daganat a legtöbbünk számára a legsúlyosabb betegségnek számít. Önmagában már a szó hallatán összeszorul a szívünk-lelkünk, valami megmagyarázhatatlan ellenérzést, menekülési kényszert vált ki belőlünk, ha szembesítenek vele: diagnózis rák. Ez maga a pokol bejárata… Vagy lehet ez egy olyan kapu, ami megnyit egy csodás belső, addig mélyre eltemetett világot magunkból magunkra? Vajon hogyan lehet sikerrel meggyógyulni a daganatból? Mik a daganat mögött meghúzódó egyezőségeink? Ezekről beszélgettem a The One és A férfi-nő mítosz című sikerkönyvek szerzőjével a melldaganatból meggyógyult Barna Bernivel…
A rák hallatán mindenki egyformán dühöt, félelmet, magányt, borzalmat érez. Aztán egyszer csak lecsendesülnek ezek a „jogos háborgások”, aztán egy hatalmas belső béke mezején találva magunkat bólintunk és a gyógyulás útjára lépünk. Nálad mik voltak ezek a fázisok, Berni?
Nem feltétlenül éreztem felháborodottságot, dühöt, félelmet, elkeseredettséget, nem tettem fel kérdéseket magamnak, hogy miért pont velem történik, miért ilyen igazságtalan velem a Jóisten. De természetesen nagyon megérintett, úgy tekintettem rá mintegy kihívásra és nagyon kíváncsivá tett, hogy hova fog ez a dolog engem vinni és valahogy ez a kíváncsiság hajtott végig. Soha egyetlen percig nem merültem bele, a betegségbe, mint „borzalomba”. De azért nagyon nehéz erről beszélnem, mert nem igaz, hogy nem értékeltem magamban ezt az utat, mert nyilván, igen. Az is hozzátartozik ehhez a kérdéshez, hogy mögöttem áll sok év önmunka. Tehát nem onnan indultam, hogy a rákon keresztül kell felfedezni magam. A daganat nálam valaminek a csúcsa volt, ebből kifolyólag nem mentem végig ezeken a felsorolt fázisokon. Inkább előtérbe jött a valós személyiségem, amit addig az önmunkával kiküzdöttem magamnak. Amikor ezt a diagnózist megkaptam, addigra már megbékéltem a halál, az elmúlás tudatával.
Azt vallod minden és mindenki EGY… akkor mondhatjuk a betegségünk is egy velünk?
Nyilván nekem erről a kérdésről is más a nézetem, mint az átlagembernek. Kérdezték sokszor tőlem, ilyen tudatossággal, ilyen úttal, hogy lehet, hogy valaki megbetegszik és ezt úgy éreztem, mint egy rám-olvasást. Mintha azzal vádolnának, hogyha itt tartasz, hogy lehetsz, mégis beteg? Azért is álltam bele és beszéltem nyíltan erről az olvasóimnak, mert szerettem volna egy egészen más nézőpontot megmutatni, hogy a halál csak a mi kultúrkörünkben ilyen félelmet keltő dolog. Az Élet és halál könyvemben fogok írni a témáról. Azért mondom, hogy a betegség is egy velünk, mert nagyon fontos elfogadni, hogy ez velünk történik, szinte egy velünk. Fontos azt is tudnunk, mik azok a részek, amik ezeket bennünk létre hozták, és fontos, hogy ennek az üzenetét át tudjuk adni másoknak. Egy sámán azt mondja erről: a legmagasabb spirituális szintű beavatás a betegség, ez nem a gyengeség jele, mert olyan valaki kap ilyet, aki képes arra, hogy azzal megbirkózzon, és olyan felismerésekre jut, amit át tud adni másoknak.
Szerinted mi lehet a daganat mindannyiunk számára közös origója – stressz, érzelmek elfojtása? És mi a gyógyulások közös eredője?
Nagyon sokat gondolkoztam ezen, hogy van-e ilyen közös origó. Amikor engem ez a betegség utolért, engem a stressz-faktor, az elfojtások már nem érintettek, nagyon tudatosan éltem. Ezért nem tudtam sehova jutni abban, hogy bennem valójában ezt a dolgot mi okozza. A múltban fel nem dolgozott transzgenerációs mintázatok lehetnek a közös pontok. Ezek benne vannak a kollektívban, a melldaganatoknál az, ahogy a nőkkel évtizedeken át bántak, pl. elfojtották a nőiességüket. A gyógyulás során a nőiesség megélése felé kell menni, vagy a férfiasság megélése felé kell menni, mert itt férfiakról és nőkről egyaránt szó van. Merjünk szembe nézni a múltunkkal, a történetünkkel, a traumánkkal, azt gondolom, az lehet a közös út a gyógyulásban.
Vannak sokan, akik nem tudják túlélni, ott mi lehet véleményed szerint a fő ok?
Ez fizikai kérdés is, hogy a szervezet bírja-e vagy sem. Egyrészt nem mindenkinek van ereje ezzel a betegséggel szembe nézni, száznyolcvan fokot fordulni az életével, talán nem is mindenkinek feladata. Itt figyelembe kell venni a lelki és biológiai tényezőket is. Óriási hiba lenne azt mondani bárkinek, hogy az ő felelőtlensége az oka, hogy rákos lett. Nagyon komoly biológiai háttere van, elhibázott lenne, ha azt hinnénk, hogy csak lelki tényezők alapján meg tudnánk oldani ezt a problémát. Nem az a kérdés, hogy túlélni vagy nem túlélni, hanem hogy a földi úton, amit kapunk, tudjunk lelki békével tovább menni vagy pont ugyanilyen lelki békével, nyugalommal kilépni.
Mikor és hogyan vetted észre a betegséget, szűrésen, önvizsgálattal?
Évekkel ezelőtt volt, jártam rendszeresen szűrésre és ott vették észre. Nem volt semmi komolyabb jele, csak fura érzések voltak a hónaljamban és persze akkor elmentem egy hamarabbi szűrésre.
Elfogadtad rögtön az első vizsgálati eredményt vagy utánajártál több vizsgálatot kérve?
Először mammográfián voltam, aztán jött a citológia, ott rögtön egyértelmű volt az eredmény, bár több orvossal is konzultáltam, de ott volt feketén, fehéren a diagnózis.
Ezután mi következett? Műtöttek? Kemóztak vagy sugaraztak?
Sajnos nekem egy eléggé agresszív típusú daganatom volt, én rögtön egy csontáttéttel indítottam. Addigi önismereti utamból azt gondoltam, hogy nem szeretnék agresszív kezeléseket felvenni, de konzultáltam az onkológusommal, aki tudatosította, hogy itt olyan esetről van szó, ha nem veszem fel a kemót meg fogok halni. Abban volt szerencsém, hogy találtam olyan orvost, akivel tudok beszélgetni, ma már barátomnak is tekinthetem az onkológusomat. Így kemóval kezdtem, nagyon jó reményeket hozott, a harmadiknál teljesen eltűnt a daganat a mellemből, megműtöttek, aztán sugárterápiát is kaptam.
Hogyan érezted magad a kezelések idején?
Nem is fizikailag volt nehéz, húsz év sportolás nagy előnyt jelentett, bár kihullott a hajam, a szemöldököm, de testileg jól bírtam, végig eltartottam magunkat. Inkább a kemoterápia lelki mélysége, üzenete jött folyamatosan. Nem volt könnyű, de végig mozgásban tartottam magam, így könnyebb volt, mintha teljesen elhagytam volna magam. A kislányommal annyit nevettünk, mint soha.
Kivel osztottad meg a betegséged részleteit? Volt segítséged? Kellett egyáltalán?
Én tipikusan a „vadállat” vagyok, aki elvonul az erdőbe, hogy nyalogassa a sebeit, ki nem jön onnan, amíg meg nem gyógyul. A legnehezebb percekben egyedül akartam lenni, annak ellenére, hogy megkaptam minden segítséget.
Szerettek annyira, hogy ezt elfogadták?
Az édesanyám elég nehezen vette. Segítettek volna, de én ilyen vagyok, hogy ilyenkor bezárkózom. Elmondtam neki, hogy ez nem azért van, mintha nem szeretném jobban mindenkinél, de én ezt a problémát így tudom a leghatékonyabban megoldani. Elfogadták.
Volt-e olyan kiegészítő terápia, alternatív módszer – lelki, fizikális – ami segítette a gyógyulásodat?
Segítő terapeuta vagyok magam is, az első kérésem az volt az onkológusomhoz, hogy kérek egy onko-pszichológust. Tudtam, hogy ez egy olyan kihívás, amiben kell egy külső szemlélő, aki segít. Nagyon sokat jelentett. Barátaim mindenféle ingyenes terápiákkal és anyagilag is segítettek. Közülük, amit kiemelek az a Mora-terápia, ami konkrétan az életemet mentette meg. Volt még mellette egy homeopátiás segítség, amit egy orvos-barátnőm adott végig ingyen, és volt egy spirituális választerápia, amivel egy régi barátnőm segítette a gyógyulásomat. És óriási segítség még az életemben a Transzcendentális Meditáció, ami a legnehezebb helyzetekben mentette már meg az életem. A meditációnak ez a formája segítség abban, hogy egy benned létrejövő üres térben megértsd önmagad és ez egyensúlyt hoz létre. Szerintem, ha egy dolgot teszünk magunkért, az a meditáció legyen!
Komoly motivációs erő rejlik az ún. tapasztalati szakértők, ráktúlélők tanácsaiban. Van-e olyan felismerés, „tipp”, amit fontosnak tartasz megosztani az olvasókkal?
Meglepő lesz a tanácsom: ne vegyék annyira komolyan a betegségüket, alapvetően ne vegyék olyan komolyan az életet és a halált sem. Tekintsük ezeket a halálosan komoly dolgokat kihívásnak és legyünk nagyon kíváncsiak, hogy mindez, hová visz, mi lesz a vége. A halálfélelemre persze nem lehet legyinteni, mert az evolúciós ösztön, de próbáljuk mederben tartani, belenyugodva abba, amin nem tudunk változtatni. A mi választásunk az, hogy ne adjuk át magunkat a tragédiának, hanem a köztes időt életörömben töltsük.
Az ún. „magunkból való kiírás”, vagy más művészeti alkotás jó eszköze egy-egy betegségből való gyógyulásnak. A The One* c. könyved nagy siker. Mi motivált a megírásában?
Öt éve, hogy megjelent a The One, aztán A férfi-nő mítosz, és tavasszal jelenik meg a harmadik könyvem Az élet a halál és az újjászületés könyve. 16 éves korom óta írok, a The One, amivel annyira befutottam, hogy Amerikában is meg fog jelenni. Az igazi motiváció, hogy megmutassam önmagamon keresztül, hogy lehet a szokásostól eltérő utakat választani.
Van egy 12 szirmú virága A rák ellen… Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi a rákellenes életmódot, a megelőzést vagy a gyógyulást… Mi a szirmok közötti sorrended és miért?
Az első az ima, a második a relaxáció, örömteli tevékenység, nevetés, pozitív gondolatok, tiszta víz, mozgás, séta, jó levegő, zöldség-gyümölcs.
Mit jelent számodra az ima?
„Minden egy” vallású vagyok, így is imádkozom. Jézus mondja, hogy az Atya és én egyek vagyunk, ezt nem csak értem, hanem élem is, az ima számomra hála és kommunikáció az én belső Istenemmel.
Mi az életigenlésed?
Kíváncsinak lenni az itt eltöltött időre. Nem ítélgetni önmagunkat, hanem elfogadni azt, ami valójában én vagyok. Megélem az életem, nem korlátozom önmagam. Teljes önelfogadás híve vagyok. Végtelen életszeretet és a humor is kell, hogy elfogadjam az életem, ahogy van.
Az ünnepvárás mit jelent számodra?
Még közelebb visz egyfajta belső áhítathoz, világossághoz. A kislányommal a mindennapokat is ünnepnapnak élem meg egyébként is. Fontosnak tartom, hogy ne csak adventkor gyújtsuk meg külső és belső gyertyáinkat. Közelítsünk szeretteink felé, mert nem tudhatjuk, hogy van-e holnap.
Vajda Márta
Fotó: Bugár Máté
* A The One c. könyv ajánlója a Könyv&Film rovatban olvasható.
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
