A kérdés magában foglalja a választ: mesésen gonosznak lenni. Mert gondoljunk csak bele, honnan tudnánk mi a gonoszság, kik a gonoszok, milyen veszélyek leselkednek ránk a nagyvilágban.
Felkészülni rá, hogy nem mindenki mond igazat, kiben lehet megbízni, becsaphatnak, kihasználhatnak, akár az életünkre is törhetnek, kirabolhatnak, vagy éppen számtalan módon árthatnak nekünk.
A mesék tanítanak a való világban való későbbi helytállásra olyan módon, ami cseppet sem ijesztő a gyermekek számára, mégis a maguk varázslatos módján felkészítik a fogékony elméket a való életben történő kihívásokra.
Néhány példát is szeretnék megosztani arról, mire is tanítanak. Soha ne menj be egy idegen házba, még ha kedvesen hívnak sem, mert nem tudhatod, milyen szándékkal teszik ezt. Főleg ne tedd, ha az a ház mézeskalácsból van, mert előfordulhat, hogy „meg akarnak enni”, mint a Jancsi és Juliskában a boszorkány. Az almát is mindig alaposan mosd meg, mielőtt megeszed, lehet, hogy permetezőszer, vagy egyéb szennyeződések vannak rajta. Ha nem is olyan méreg, mint amivel Hófehérkét akarta megmérgezni mostoha anyja, a gonosz királynő. Számtalan gonoszságról, amivel bántják a gyerekeiket, mint arra a mesékben és a való életben is bőven találunk példákat, de az igazság úgy is mindig kiderül, a gonoszok megkapják méltó büntetésüket. Azért arra figyeljünk, nehogy a mesékből merítsünk ötleteket a jogos vagy annak vélt sérelmeinket megtorolni.
A jók mindig megkapják megérdemelt jutalmukat, vagy mégsem. Erre talán választ kaphatunk a Halász és a felesége történetéből. Egy igazi horgász, aki miután kifogja a rekord nagyságú halakat, leméri, közös fotó, örvendezés, visszaengedi a vízbe. A mi halászunk is ilyen igazi horgász, jó szívvel visszaengedi a halat, miután megtudja, hogy az elvarázsolt herceg. A mi horgászunk, aki egy igazi papucsférj boldogan rohan haza az asszonyhoz, aki kapzsi és nagyravágyó természetű. A szegény ember, rögtön el is mondja neki, hogy kifogott egy beszélő halat, de vissza is engedte a vízbe. Szegény halász, még örülhetett is neki, hogy a felesége mérgében nem verte agyon, jól leszidta. Hiába, a békés boldog házasság… Az asszony visszazavarja férjét, hogy kérjen a haltól egy sokkal szebb házat, mint amilyenben most laknak. A hal teljesíti a kérést, de a telhetetlen asszonyságnak ez sem elég, kastélyt akar, az a vágya is teljesül. Ismerjük a mondást: evés közben jön meg az étvágy. A telhetetlen nőszemély királynő, majd nem sokkal utána császárnő akar lenni, és még ezzel sem érte be, megint elküldte a férjét a halhoz, hogy őt bizony, ha királynővé, meg császárnővé tudta tenni, akkor pápát is tud csinálni belőle, mert ezt már megunta és pápa akar lenni. Itt már, ha eddig nem tettük, akkor ideje elkezdeni sajnálni szerencsétlen halászt. Ilyen házastársat még az ellenségünknek sem kívánhatunk. Mit is tehetett volna egyebet a szerencsétlen ember, elkeseredetten elindult, de úgy félt, hogy össze-összekoccantak a fogai, és úgy érezte, menten összerogy. Egyszerre rettenetes szél, hatalmas vihar kerekedett, de a hal ezt a kívánságot is tejesítette. A halász feleségének még ez sem volt elég, azt kívánta, a napot meg a holdat is ő engedje fel égi útjaira. Szegény halászunk, halálra rémülten elmondta a halnak az újabb kívánságot. A hal rosszkedvűen hazaküldte őt, az asszony pedig ott ült megint a halászkunyhóban.
Mi ebből a tanulság? Kapzsiság, nagyravágyás, mindig többet akarni annál, amit elért, vagy amit érdemtelenül megkapott. Könnyen jött, könnyen ment, ami egy mondásunk, de rá is világít arra, hogy amit könnyen megkaptunk, az lehet, hogy csak ideiglenes, nem tudjuk kellően értékelni, ezért könnyen el is veszíthetjük. Gonoszkodjunk is egy kicsit, igazi álomfeleség lehet, ki ne akarna otthonra egy ilyen asszonyt. Ha nem is mindenkinek, a halásznak sikerült beszerezni egyet, elvégre halász, kifogta.
Az is elgondolkodtató számunkra, hogy vajon a negatív vagy gonosz mesehősöknek nincs-e igazuk. Ha az ő szemszögükből nézzük, vajon, hogy gondolkodnánk mi, nem ugyanaz lenne-e a dolgokról, eseményekről, cselekedetekről alkotott véleményünk, milyen nézeteket alkotnánk magunknak?
Sir Kán, A dzsungel könyvének gonosz tigrise. Utáljuk, mert meg akarja ölni Mauglit, a fiút, aki bekerült az erdőbe. Pedig ő teljesen észszerűen viselkedik, számtalanszor megküzdött az emberekkel, ezeknek a küzdelmek nyomait magán viseli, tudja, hogy az emberek mennyi veszélyt, bajt jelentenek a dzsungelre, amiben teljesen igaza is van.
Vagy nézzük Hook kapitány esetét. Ő csak szépen, békésen hajózgatott a tengeren, ahogy az egy kalózhoz illik, amikor jött Pán Péter és levágta a kezét, ráadásul megetette a krokodillal. Csodálkozhatunk ezek után, ha bosszút akar állni?
Edgarnak, a Macskarisztokraták Disney-mese komornyikjának is minden oka megvan arra, hogy utálja a macskákat. Ki lett golyózva az örökségből, mert a kissé flúgos öreg hölgy, akinél szolgál, a macskáira akar hagyni mindent. Így teljesen érthető, hogy nem rajong a cicákért. Ide sorolhatjuk még a L’ecsó ellenszenves ételkritikusát is, Anton Ego-t, aki csak a munkáját végzi, azt viszont szenvedélyesen. Velünk is előfordul, hogy egy kritikával szemben, amit egy filmről, színdarabról, étteremről írnak, más véleményt alkotunk, másként gondolkodunk, mert nekünk az tetszett, vagy az adott étteremmel elégedettek voltunk.
Vagy említhetjük akár a Toy Story aranyásóját is, akinek a helyzetébe belegondolva már könnyen megérthetjük őt. A modern játékszerek árnyékában ott porosodik a polcon, mindenki mást megvesznek, csak őt nem. Vele nem játszik egy gyerek sem, őt nem szertik, ezért nem csoda, ha megkeseredett. Mi sem lennénk barátságosabbak vagy kedvesebbek.
Tél van, bekuckózunk, ünnepi hangulatban utáljuk a szomszédokat, kollégákat, mindenféle kellemetlen jókívánságokat kívánunk nekik. Nem kellene! Ezzel bizony mi sem leszünk jobbak, mint a mesék gonoszai. Ismerjük a mondást: legszebb öröm a káröröm. Kívánjunk kellemetlenkedő ismerőseinknek minden szépet és jót, képzeljük el, hogy csupa jó dolog fog velük történni, egy tündér, vagy varázsló megbűvöli őket a jóság és az igazmondás átkával. Nem biztos, hogy ők is annyira örülnének neki, de nekünk garantáltan sokkal boldogabb, elégedettebb és vidámabb hangulatunk lesz tőle. Tanuljunk a mesék gonoszaitól, de a legjobb mégis mesésen jónak lenni jó. Mesebeli nagyon szép ünnepeket kívánva, itt a vége, fuss el véle.
Turi Emese
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
