A változásra való igény sokunkban megjelenik, de ahhoz, hogy valóban változtatni tudjunk, egy sereg ellenállást kell legyőznünk, és ez sokszor megakadályoz minket abban, hogy ténylegesen beépítsünk valami újat az életünkbe. Nézzük, hogyan működik a VÁLTOZÁS.

Bevezető szakasz

Ez a szakasz talán a legegyszerűbb, de még ez is kihívásokat tartalmaz. Szembenézni azzal, hogy ahogy eddig csináltam az nem jó, bevallani, hogy rosszul ítéltem meg helyzeteket, igényeket, egy feszült érzést kelt mindenkiben, leginkább bennem. Megfogalmazni az új igényeimet úgy, hogy ne önző módon, csak a saját éppen dühöngő frusztrációmon keresztül nézzem a kérdést, úgyszintén nem egyszerű. Gyakran napok, hetek telnek el, mire lecsitulva, tényleges és a valós belső igényekre támaszkodó megoldás születik. Rájövök, hogy az, ahogyan eddig ettem, mozogtam, viszonyultam a gyerekemhez, megéltem az ünnepeket, nem tartható tovább, ezért változtatni fogok. Fejben, jobb esetben papíron összeszedem az igényeimet (belekalkulálva a környezetemnek is talán még elviselhető változást), és többszöri megfontolás után úgy döntök, elkezdem.

Megvalósítás szakasz

A legnehezebb fázis. Azt tapasztalom, hogy a szokásaink négyszer olyan erősek, mint mi vagyunk. Megváltoztatni egy kialakult szokást azért nehéz, mert minél régebben vagyunk a rabjai, annál mélyebben rögzültek belénk a motívumai, a mozdulatai, a hozzá kapcsolt érzések. Még a legkisebb változás is komoly odafigyelést, tudatosságot igényel, hát még, ha olyant tervezek, ami gyökeresen felforgatja az életemet.

Próbálj ki egy apró változást. Minden nap 13 órakor nézz az órádra, és adj magadnak 1 perc időt, ami alatt felállsz/megállsz, abból, amit csinálsz, mély levegőket veszel és kinyújtóztatod a végtagjaidat! Nem kell hozzá más, csak tudatosság és odafigyelés. 1 perc magadra! Nincs szükség a környezeted támogatására, beruházásra, semmire, csak magadra. Menni fog? Én kipróbáltam. Ennek a változásnak az automatikus beépülése a napi ritmusomba több mint egy hónapot vett igénybe.

A mélyebben gyökerező, valódi problémák megoldásához felelősséget kell vállalnod az életedért. Ezért minél nagyobb mértékű változást tervezel, annál gondosabb előkészületekre van szükség. Hívj segítségül támogatókat (barát/barátnő, kollégák, családtagok), akikhez fordulhatsz, ha éppen arra készülsz, hogy feladd. Csináljátok többen egyszerre! A csoport lehetőséget ad arra, hogy kibeszéljétek a reakciókat, közösen építsetek stratégiát az elakadások kezelésére. Írj naplót, amiben feljegyzed a legapróbb sikereket is.

A változás kritikus szakaszai:

  1. Elkezdem, mert erősnek érzem magam, van hitem, és hiszek az új életmód, életstílus, ötletem megvalósíthatóságában.
  2. Ellenállás a közvetlen családtagok részérő
  3. Ellenállás a közvetett környezetembe tartozók részérő
  4. Ellenállás magamban, ami a bizonytalan jövőtől, az erőim rossz felméréséből, a befektetett energia megtérüléséből fakad.
  5. Türelmetlenség, az első kudarcélmények, a változáshoz szükséges idő elszabotálása.
  6. A külső ítéletek, leginkább elítélő vélemények feldolgozása, kezelése.

Lezáró szakasz

Sikerült! Ha nem is úgy, ahogy tervezted, de látványos és örömteli eredményeket értél el. Ebben az esetben bármi volt is a változás célja, ott van az élmény, hogy erős vagy, megcsináltad, sikeres vagy, és ez elönt önbizalommal, örömmel. Ünnepelj, mert megérdemled!

Nem sikerült… Kudarcélmény, még nagyobb frusztráció, ellenségek a családban, munkahelyen. Ebben az esetben fontos, hogy elemezd a kudarcod okait.

A leggyakrabban előforduló hibák:

  • Kevés időt adtál a változásoknak (türelmetlenség).
  • Túlságosan nagy dolgot akartál, egyszerre. (Kis lépések taktikája helyett a torkodon akadt a falat).
  • Rosszul mérted fel az igényeidet (bár sikerült, mégsem vagy elégedett, nem erre számítottál, csalódott vagy).
  • Nem volt időszerű az ötlet. Rosszul időzítettél, p: eldöntötted, hogy az ünnepet ezentúl a saját családoddal ünnepled, kihagyod az anyóséknál a kötelező köröket, kiskosztümös vacsorát, mert fontos az intimitás a pároddal és a gyerekeiddel.
  • Nem időszerű a változás elkezdése, ha p: anyósod nemrég lett özvegy, vagy a testvéred eljegyzést tervez az ünnep alatt. Az időzítés egy változás bevezetésére nagyon fontos momentum. Ez persze nem egyenlő a kifogások keresésével. Ilyenkor is jók a támogatók, akik segítenek reálisan nézni a helyzetet, és kezelik a kifogások halmazát.

Nem sikerült. Persze ilyenkor szükséged van egy kis időre, hogy megnyugodj, hogy feldolgozd a sikertelenséget, de ha ezen a gyászidőszakon túl vagy, nézz rá újra. Értékelj és tervezz újra! Mi az, amit mégiscsak elértél, hol akadtál el, mi volt a felelősséged a kudarcban? Ha megvan, és még mindig fontos, kezdd újra, csak másképp. Fontos, hogy tegyél magadért! Fontos, hogy olyan életet élj, amiben elégedett vagy és kiegyensúlyozott.

 

Szuhai Nóra
coach, tréner, mentor
legjobbvagyok.hu

Életigenlők.hu

Hasonló cikkek