Interjú Mézes Zsuzsanna gyógyulástörténetéről
Erre az interjúra úgy került sor, hogy Zsuzsa felvette velünk a kapcsolatot, és arról érdeklődött az Életigenlők magazinhoz hogyan juthat hozzá. Akkor szóba elegyedtünk.
Kiderült azért tartja többek között érdekesnek a magazint, mert a gyógyulástörténetek szerinte is sokat adhatnak a gyógyulófélben lévő embereknek és a hozzátartozóiknak, barátaiknak. Elmesélte, amikor neki kellett átmennie a gyógyulási szakaszokon, a sokktól a kezelési lépéseken át a tünetmentessé válásig milyen jó lett volna olvasni mások megpróbáltatásairól, tudni megküzdéseiket a nehezebb időszakokban, segítséget kapni a betegutakon való eligazodásban, illetve információkat kapni az orvosi kezelések melletti hiteles természetes gyógymódokról. Interjúban elmondja történetét Mézes Zsuzsanna, aki 11 éves ráktúlélő.
Hogyan vetted észre a daganatot? Rendszeres önvizsgálatot végzel, és volt konkrét tünet – tapintás, fájdalom -, amit észrevettél, esetleg szűrésen vettél részt?
A történetem elég kacifántos, de érzésem szerint összefügg a későbbiekkel. 1985-ben a szülészeten, ahol dolgoztam, az édesanyja ott hagyott egy kislányt. Egyből beleszerettem, és mint nevelőszülő, magunkhoz vettük a 3 gyermekem mellé. Három éves korában elvitte a vérszerinti apja. Azt hittem belehalok. Olyan volt, mint ha a saját gyerekem lett volna. Úgy kellett letépni a nyakamból. 15 évig nem tudtam róla szinte semmit. Aztán egy „véletlen” folytán rátaláltam, onnantól tartottuk a kapcsolatot. 2011 februárjában született egy kislánya, akit nem tudott magához venni, így a pici is hozzánk került, az akkor már 5 gyerekes családunkba. Igazi ajándék volt, de sajnos 5 hónapos korában bölcsőhalálban meghalt. A 13 éves lányom találta meg, aki rajongásig szerette. Rettenetesen megviselt bennünket. El sem tudtam rendesen gyászolni, mert a kislányomra kellett koncentrálnom.
2012 januárjában kiderült a férjemről, hogy valami komoly baj van a tüdejével. Elkezdődtek a kivizsgálások, mintavételek. Teljesen kikészültem. Miért ver bennünket az Isten, mikor mindig csak segítettünk másokon? Soha semmi rosszat nem tettünk! A férjem a világ legjobb embere volt. Pár napra rá, fürdés közben észrevettem egy csomót a jobb mellemben. Mivel nőgyógyászaton dolgoztam régebben, tanultam melldiagnosztikát. Azonnal időpontot kértem a nőgyógyászhoz, aki azt mondta, csak mirigyes állományú a mellem, ne aggódjak. Azért márciusra kaptam UH és mammográfia beutalót. Azok eredménye ugyanez lett, miközben én éreztem, hogy ott valami mást tapintok. A nőgyógyász jól le is teremtett, hogy mit képzelődöm. Júliusban már nem bírtam tovább, egyre nagyobbnak éreztem a csomót, és férjem tüdőgyógyász onkológus orvosát megkértem, hogy nézze meg a mellem. Azonnal vette a telefont. Másnap már mintát vettek belőle a Margit kórházban. Az eredmény nem volt biztos, csak az, hogy nem jó, így 3 hét után meg kellett ismételni.
Diagnózis: rák… emlékszel arra mit éreztél, amikor ezt kimondta az orvos?
A második mintavétel már egyértelmű volt. Úgy éreztem, megnyílik a Föld alattam. Ez nem történhet meg velünk! Férjemmel folyamatosan a pulmonológiára jártunk, neki is többször vettek mintát, kisebb műtétje volt, annyit tudtunk, hogy kb. 9 hónapja van hátra. Mivel egészségügyben majd természetgyógyászként dolgoztam, nem pánikoltam az elején. Azt gondoltam, kiveszik a csomót, aztán meglátjuk. Az eredménnyel felküldtek a sebészetre Dr. Imre professzor úrhoz. A leletet hosszan nézegette, majd megkérdezte, tudom-e, mi vár rám. Persze! – mondtam nyugodtan. Kiveszik a csomót, aztán kapok sugarat, esetleg kemót. Nem! Leveszik a mellem. Muszáj. Aztán kemó, sugár, meg ami létezik, mert nagyon nagy a baj. Kitántorogtam a folyosóra. Ott várt a férjem, akinek papírforma szerint 3-4 hónapja volt hátra. Egymás nyakába borulva sírtunk. 2 középiskolás gyermekünkre gondoltunk… mi lesz velük, velünk! Mi teljesen „összenőttünk”, mindent együtt csináltunk. Az, hogy egyikünk, vagy akár mindketten belehalhatunk, elképzelhetetlen volt.
Milyen lépések következtek a diagnózis után?
Nagyon gyorsan követték egymást az események. A professzor szabadságra ment, mi rettegtünk a holnaptól.
Műtöttek? Kaptál kemoterápiát, sugárkezelést?
2012. augusztus 22-én műtöttek. Levették a mellem, és mivel az őrszemnyirokcsomó is érintett volt, 24 nyirokcsomót is kivettek. Ebből 11 pozitív volt. Mivel súlyosnak ítélték a helyzetet, kiírta az onkoteam a 12 kemót, 25 sugarat, és a közel 1 évig tartó biológiai terápiát. Elkezdődött a kemó. Egyik héten én vittem a férjemet, másik héten ő vitt engem. Rettenetes érzés volt. Szinte önkívületben csináltam végig. Férjem akkor már nagyon rosszul volt. Sok mindenre nem is emlékszem. Robotüzemmódban voltam.
Volt-e komplementer gyógymód, amit alkalmaztál a gyógyulásod idején: mentális, lelki, táplálkozási, mozgásterápiákat igénybe vettél-e?
Igazából csak a férjemre koncentráltam. Neki adtam deutérium szegény vizet, Avemart, vitaminokat, próbáltam minőségi ételeket főzni, mert már nagyon sokat fogyott. Egymásban tartottuk a lelket. Én csak a kezelésekre jártam. Utólag visszagondolva olyan volt, mint ha nem vettem volna tudomásul, hogy én is beteg vagyok. Férjem 2013 júliusában elment… az utolsó előtti pillanatig otthon ápoltam, de a végső búcsúnál ott voltam mellette. Legszívesebben vele mentem volna. De ott volt a két kamasz. Muszáj volt életben maradni. Elkezdtem alkudozni az égiekkel, hogy csak 5 évet adjanak munkában töltve, hogy a legkisebb is leérettségizzen. És sikerült! Ma már 11 éves túlélő vagyok! Minden hónap, év ajándék számomra.
A közeli, távolabbi környezeted hogyan reagált a betegségedre? Kivel osztottad meg?
Természetesen a család, a közeli barátok tudták, a diagnózist, de a részleteket nem. A gyerekeimet nem akartam ezzel terhelni, így is nagyon meg voltak ijedve. Édesanyámat Édesapám halála nagyon megviselte, így szinte semmit nem tudott a problémákról, bajokról. Mivel vállalkozók voltunk, anyagilag is nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Magamba fojtottam mindent. Szégyelltem a nehézségeket, kudarcként éltem meg az egész életemet. Úgy éreztem, mindenki fél tőlünk, nem tudtak a szemembe nézve beszélgetni, elmenekültek. Túl sok volt a problémánk. Sokan mondták, hogy ha segítség kell szólj… de én nem tudtam, nem akartam. Inkább 6 fokos konyhában főztem, 1 szobát fűtöttünk, mert nem volt pénz a gázra. 1 ember volt, aki kérés nélkül megállt a ház előtt, kezembe nyomott egy teli szatyrot, mindenféle jóval. Persze lehet, hogy csak én nem tudtam nyitni, megosztani a fájdalmamat, a nehézségeket.
Egyre többször halljuk, hogy spirituális fejlődésünkhöz is hozzájárul egy-egy komolyabb betegségből való gyógyulás, ha erre nyitottak vagyunk. Neked mit adott lelki értelemben a betegséged?
Természetgyógyász lévén eleve úgy gondoltam, hogy a betegség kialakulásában is nagy szerepe volt a velünk történteknek. A mell az anyaság szimbóluma. Nem véletlen, hogy Bogi halála után ott jelentkezett. A tüdő a szomorúság szerve. Férjem 26 éves fia fejest ugrott a Tiszába és négy végtagjára lebénult. Ott is adja magát a következtetés a tüdőrákkal kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy engem a gyerekeim tartottak itt, illetve az, hogy az agyamban nem volt más alternatíva, csak a gyógyulás.
Mit tartasz a legfontosabb pontnak, ún. mérföldkőnek a gyógyulásodban?
A kitartásomat, a családom szeretetét, azt, hogy végig gondoltam, hogy nekem még mennyi teendőm van a világon. Nem adhattam fel.
Volt-e olyan felismerésed, amit megosztanál a most gyógyulókkal, jó tanácsként, amolyan tapasztalati szakértőként?
Úgy gondolom, minden eset más. A férjem is nagyon szeretett volna élni. Az ő betegsége erősebb volt. Én szerencsésebb voltam. De az, hogy az ember tíz körömmel harcoljon, ne adja meg magát, nagyon fontos. Mindent, ami lehetséges, el kell követnünk a gyógyulás érdekében. Vállalva a nehéz terápiát, a szenvedést, mert csak így van esélyünk a gyógyulásra! És igen… az élet szép! 62 évesen vettem egy lakóautót, azzal jártam -járom a világot. Most pedig, 11 év elteltével épp Spanyolországba készülök kiköltözni. Egyedül. 66 évesen. Mert minden, ami szép, jó volt az életemben, azt elviszem magammal, a gyermekeim kijönnek majd hozzám, én hazalátogatok. Nem megkeseredett ember vagyok, hanem épp ellenkezőleg! Élvezni fogom a tengert a napsütést, az új kalandokat a kicsi kutyámmal.
Van egy 12 szirmú egészségvirága A rák ellen… Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi a rákellenes életmódot, a megelőzést vagy a gyógyulást… Melyik hármat választod közülük és miért?
Nagyon nehéz ez a kérdés! Hiszen mindegyik fontos! Egyformán! Mégis, ha ki kell emelnem hármat, akkor az a pozitív gondolkodás, zene-ének-tánc, örömteli tevékenység. Nekem ezek segítettek legtöbbet. Az alkotó tevékenység sokkal fontosabb lett számomra. Szívesen készítek szebbnél-szebb tortákat, rajzolok, festek. Felkeléstől lefekvésig szól a zene mellettem.
Mi az életigenlésed, Zsuzsa?
Az ember komoly feladattal születik a Földre. Bármilyen nehéz feladatokat adott a sors, végig kell csinálnunk, meg kell keresnünk a szépet, az építőt. Jelszavam a SOHA NE ADD FEL!
Vajda Márta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
